Forrás:

Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége

Rovat:

Aktuális
Becsült olvasási idő: 2 perc
Kötelezővé vált az étrend-kiegészítők negatív listája

A fogyasztók biztonságának garantálása érdekében november 1-jétől kötelező érvényűvé vált az élelmiszerekben és étrend-kiegészítőkben nem, vagy csak korlátozással alkalmazható növények és egyéb élettani hatású anyagok köre.

A jogszabályi előrelépést a szakmai és fogyasztóvédelmi szervezetek közös kezdeményezése alapozta meg, így a korábban csupán ajánlásként kezelt úgynevezett negatív lista mostantól törvényi erővel szorítja vissza a kockázatos készítményeket a piacon.

A gyártók és forgalmazók számára eddig is szigorú szabályok írták elő a termékek minőségére és kommunikációjára vonatkozó követelményeket. Az európai uniós és hazai rendeletek egyértelműen megtiltják, hogy az étrend-kiegészítőknek gyógyhatást vagy betegségmegelőző tulajdonságot tulajdonítsanak, valamint pontosan meghatározzák az alkalmazható vitaminok és ásványi anyagok körét. Ennek ellenére létezett egy olyan kritikus terület, ahol a hatóságok jogi eszközök hiányában csak korlátozottan tudtak fellépni a közegészségügyi kockázatot jelentő készítményekkel szemben.

A probléma gyökere az volt, hogy az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) Tudományos Tanácsadó Testülete által 2017 óta vezetett és folyamatosan frissített tiltó és korlátozó lista nem bírt kötelező jogi erővel. Bár a szakmailag gondosan megalapozott útmutatóként működő "soft law" segítette a jogkövető szereplők tájékozódását, egyes piaci szereplők csupán ajánlásként tekintettek a határértékekre és tiltásokra. Ez a joghézag lehetővé tette, hogy nem biztonságos növényi összetevőket tartalmazó termékek is forgalomba kerüljenek, veszélyeztetve a fogyasztók egészségét.

A helyzet rendezése érdekében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT), valamint a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (MÉKISZ) közösen fordult az Egészségügyi Minisztériumhoz. A három szervezet összefogásának célja az volt, hogy a szakértői testület által összeállított negatív lista ajánlásból kötelezően betartandó jogszabályi előírássá váljon.

A kezdeményezés elerte a kívánt hatást, a Hivatalos Értesítőben megjelent az Országos Népegészségügyi Intézetről szóló kormányrendelet. A jogszabály kimondja, hogy az ONI által működtetett Tudományos Tanácsadó Testület hozza létre és tartja naprakészen a nem vagy csak korlátozással alkalmazható anyagok listáját. A rendelet értelmében az intézmény honlapján közzétett jegyzék mostantól kötelező érvényű minden forgalomba kerülő élelmiszerre és étrend-kiegészítőre.

A november 1-jén hatályba lépett szigorítás révén a hatóságok végre határozott és hatékony jogi eszközt kaptak a kezükbe a piacfelügyeleti eljárások során. A jogszabályi kötőerő biztosítja, hogy a magyar piacon kizárólag ellenőrzött, megbízható alapanyagokból készült és a fogyasztók egészségét nem veszélyeztető étrend-kiegészítők lehessenek jelen.

Borítókép: adobestock/archív

Kvízek
Kiemelt rovataink