Ahelyett ugyanis, hogy a tumorsejtek osztódását gátló szerrel kísérleteztek volna, a kutatók hiperaktiválták az onkogén szignalizációt, így a tumorsejtek stresszes állapotba kerültek. Ezt követően a második hatóanyag a stresszes sejteket támadta meg. Ezt a módszert még az idén humán klinikai vizsgálat keretében fogják tesztelni Hollandiában.

A kutatást vezető Matheus Henrique Dias, aki jelenleg a Holland Rákkutató Intézet (NKI; Nederlands Kanker Instituut) munkatársa, úgy nyilatkozott, még Brazíliában dolgozva fedezték fel, hogy a fibroblaszt növekedési faktor 2 (FGF2) expressziójával a tumorsejtek szaporodása gátolható ahelyett, hogy serkentené azokat. Ez nagyon meglepő eredmény volt, mivel éppen az ellenkezője történt annak, aminek be kellett volna következnie. Pontosan ezt az módszert követték a most közölt vizsgálatban is, és megfigyelték, hogy a rákos sejtek nem azért szaporodtak kevésbé, mert közvetlenül egy gyógyszer gátolta őket (mint a hagyományos kemoterápia esetében): éppen ellenkezőleg, az ebben a stratégiában alkalmazott egyik gyógyszer a tumorsejtek jelátvitelének hiperaktiválását váltja ki, ami stresszeli a sejteket, és érzékennyé teszi őket az ilyen állapotban lévő sejtekre specifikus gyógyszerekre.

“Durva hasonlattal élve képzeljük el, hogy egy nagyon gyors autóban ülünk, és ahelyett, hogy fékeznénk, hogy megállítsuk, erőteljesen rálépünk a gázpedálra, amíg a motor túlmelegszik. És amikor a motor már nagyon felforrósodott, egyszer csak kikapcsolod a hűtőrendszert” - fejtette ki Dias.

A tanulmány másik szerzője, Marcelo Santos da Silva, a São Paulo-i Egyetemen kifejlesztett egy olyan vizsgálati módszert, amellyel a tumorsejtekben lévő stressz mennyiségét lehet mérni.

“Amikor a tumorsejtek hiperaktiválttá válnak, DNS-ük a szokásosnál is gyorsabban kezd el másolódni, és pont ez okozza vesztüket: nincsenek felkészülve az ilyen gyors szaporodás kezelésére. Ezt nevezzük replikatív stressznek” - összegzett da Silva.

Mivel korábban már megfigyelték, hogy az FGF2 hiperaktiválása eléggé megterheli a sejteket ahhoz, hogy gátolja a szaporodásukat, Dias úgy döntött, hogy keres egy olyan molekulát, amely képes ezt a folyamatot kiváltani. A legígéretesebb hatóanyagjelölt az az LB-100 volt (egy PP2A gátló[protein-foszfatáz 2A gátló] molekula) amelyet jelenleg már klinikai vizsgálatokban tesztelnek annak igazolására, hogy érzékennyé teszi a tüdőtumorokat a kemoterápiás gyógyszerekre. Az LB-100 hatása által stresszelt sejtek megtámadásához a kutatók a WEE1 nevű fehérjét gátló molekulát választottak, nem véletlenül: a WEE1 éppen a tumor DNS-károsodásának javításáért felelős. Ha ez a mechanizmus nem működik, a tumorsejtek még a DNS-replikáció befejezése előtt elkezdenek osztódni, és ennek következtében elpusztulnak.

További részletek a MedicalOnline-on.

Bortíókép: archív