A kormányzat szándéka szerint 2012 tavaszától az orvosok csak hatóanyagot írhatnának fel, és a gyógyszerész dönti majd el, hogy milyen kereskedelmi nevû készítményt ad ki a receptre. Ennek kapcsán kérdezte  a Humantrade Magazin Blaskó Györgyöt, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyógyszerészeti Kara Gyógyszerügyi Szervezés és Management Tanszékének professzorát arról, hogy a rendelkezés mit jelenthet az érintettek számára. E beszélgetésből idézünk:

− Mennyire lehetünk biztosak abban, hogy két különbözô, bár azonos hatóanyagú készítmény ugyanúgy viselkedik egy adott páciens esetében? Ha valaki például évek óta szed egy konkrét vérnyomáscsökkentôt, érdemes-e lecserélni valami másra, mert az a legolcsóbb, vagy mert a patikában az kapható éppen? Arról nem beszélve, hogy ha már valaki megtanulta, hogy ezt ekkor és ekkor kell bevennie, tudja, hogy a „vérnyomására jó”, érdemes-e ezen változtatni?

− A generikumnak az eredeti gyógyszerrel szinte tökéletes bioekvivalenciát kell mutatnia, és természetesen hatóanyaguknak kémiailag teljesen azonosnak kell lenniük. Ezt a gyógyszerhatóságok nagyon szigorúan ellenôrzik. Természetesen az orvoslásban sosem fehérek vagy feketék a dolgok. Az originális szerek és követőik az adalékanyagokat — színezékek, tartósítószerek stb. — illetően valóban nem egyformák, ezért egyes betegeknél allergia léphet fel, esetleg a hatás sem leszminden személynél egyforma. De azért az esetek döntő többségében igaz, hogy ha egy gyógyszer valakinél bevált, akkor egy másik, azonos hatóanyagú szer is nagy eséllyel lesz megfelelô számára.

− Kérdés, hogy ez a gyakorlatban is így van-e? Tudjuk, hogy a hatóanyag nélküli placebo is igen hatásos lehet, és tudjuk, hogy a gyógyszereknél sem csak a hatóanyag hat…

− Ez igaz, és ha az orvos azt tapasztalja, hogy nem vált be az „újítás”, vagy betege ragaszkodik egy adott fantázianevû készítményhez, akkor a páciens hozzájuthat ahhoz is, csak drágábban. És igaza van: ha valaki évek óta szed egy adott készítményt vagy gyógyszer-kombinációt, és az bevált, akkor nem nagyon érdemes mással kísérletezni. Viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy ha az orvos noraminophenazont ír fel, és a patikus nem Algopyrint ad, pedig a páciens azt szokta meg, és reklamál, a gyógyszerész jó eséllyel oda fogja adni a megszokott szert, hiszen nem akarja kliensét elveszíteni. Mindezzel csak azt szeretném mondani, hogy ezt a rendelkezést nyilvánvalóan képtelenség lesz 100 százalékosan betartani. Az a véleményem, hogy a betegeket nem fogja veszteség érni: veszteségeket a gyártók fognak szenvedni, mégpedig a brandépítés szempontjából. Hiszen a „brand” nem egyenlő a hatóanyaggal, abba beépül a gyártó cég imázsa, marketingtevékenysége, a gyógyszerlátogató munkája. Ez, a brandépítés lesz igen nehéz, ha az orvosoknak hatóanyagokban kell gondolkodniuk.