Dr. Szabó László Gyula
Becsült olvasási idő: 8 perc
Helybenható keverékek

Egyre több bizonyítékról van tudomásunk a gyógynövény-hatóanyagok és a táplálékok interakciójáról is. Mindezt azért szükséges leszögezni, mert az emésztőrendszerre ható gyógyteák között is sok olyan van, amelynek hatóanyagai nyálkahártyákon át fejtik ki hatásukat (például hasmenésgátlók, hashajtók, antibiotikus hatású vegyületek).

A fitoterápia sokrétű alkalmazása az emésztőrendszer épségével vagy többé-kevésbé elégtelen működésével szoros kapcsolatban van. A táplálkozási szokások, a túltápláltság, az alultápláltság vagy a hiányos táplálkozás minden változata valamilyen módon összefügg a gyomor- és bélcsatorna, valamint a csatlakozó szervek, főleg az epehólyag, a hasnyálmirigy és a máj állapotával. A legtöbb gyógyszer is az emésztőrendszeren keresztül jut a szervezet többi részébe, a gyógyteák – mint vizes kivonatok – ugyancsak így metabolizálódnak a vese közreműködésével.

A reuma, a köszvény, bizonyos cukorbetegségek, továbbá az elhízás, a gyulladások, az immunrendszer kisebb zavarai mind összefüggést mutathatnak a táplálkozással, a táplálékkal, ezért a gyógyteák használatának lehetőségei sem függetlenek a táplálékok összetételével, az elfogyasztott táplálékok mennyiségével, egymáshoz való arányával.

Útmutatóként egy-egy csoportosításon belül összetételekre adok példát. A főhatásért felelős drogot külön megjelölöm, ezek közül legalább az egyik nélkülözhetetlen. A fő komponensekből 100 g-ra vonatkoztatva akár 30-40 g legyen a tömegarány. A többi, egymással helyettesíthető (valójában sohasem helyettesítés, hiszen minden drog összhatása más és más!) teadrogot is felsorolom, az általam jónak vélt fontossági sorrendben. Így az elkészíthető teakeverék variációja nagy.

Gyomorerősítő, étvágyjavító, roboráló, emésztési zavarok elleni teák (stomachicum, tonicum, carminativum, spasmolyticum):

Kisezerjófű – Centaurii herba (főhatás)

Tárnicsgyökér – Gentianae radix (előbbi helyett)

Fehér ürömfű – Absinthii herba (főhatás)

Fekete ürömfű – Artemisiae herba (előbbi helyett)

Cickafarkfű – Millefolii herba

Kamillavirág – Matricariae flos

Apróbojtorjánfű – Agrimoniae herba

továbbá (vagy-vagy):

Borsmentalevél – Menthae piperitae folium

Ánizstermés – Anisi fructus

Édesköménytermés – Foeniculi fructus

Édesgyökér – Liquiritiae radix

Citromfű – Melissae herba

Orvosi zsálya levél – Salviae folium

Koriandertermés – Coriandri fructus

Kálmos-gyökértörzs – Calami rhizoma

Benedekfű – Cardui benedicti herba

Orvosi angyalgyökér – Angelicae radix

Orvosi pemetefű – Marrubii herba

Gyermekláncfű vagy -gyökér – Taraxaci radix seu herba

Borókabogyó – Juniperi pseudofructus (bacca)

Szúrós gyöngyajakfű – Leonuri cardiacae herba

Csipkebogyó – Rosae pseudofructus

Használat: 1 teáskanál keverékre 1 csésze (2-2,5 dl) vizet öntünk. 1 percig lassan forraljuk, 10 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Lehetőleg ne édesítsük. Főétkezések előtt fél órával a frissen készített teából 1-1 csészével lassan igyunk.

Felfúvódás elleni, szélhajtó teák (carminativum):

Édesköménytermés – Foeniculi fructus (főhatás)

Ánizstermés – Anisi fructus (főhatás)

Konyhakömény – Carvi fructus (főhatás)

Koriandertermés – Coriandri fructus (előbbi helyett)

Fodormentalevél – Menthae crispae folium

Kamillavirág – Matricariae flos

Cickafarkfű – Millefolii herba

továbbá (vagy-vagy):

Orvosi angyalgyökér – Angelicae radix

Szurokfű – Origani herba

Lestyángyökér – Levistici radix

Használat:összekeverés előtt az illóolajtartalmú termésdrogokat (édeskömény, ánizs, koriander, konyhakömény) kissé megtörjük, megnyomkodjuk porceláncsészében vagy porcelánmozsárban. A teljes keverékből 1 lapos teáskanálnyit (felnőtteknek lehet 2 lapos teáskanál) 1 csésze (2-2,5 dl) vízzel leöntünk, majd felforraljuk. Nem kell főzni. Lefedve 5 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Langyosan, alig édesítve vagy mesterséges cukorpótlóval (akár sztívia-kivonattal) édesítve főétkezések után vagy között, naponta 2-3 csészével

Gyomornyugtató, gyulladáscsökkentő, fekélyellenes teák:

Körömvirág – Calendulae flos (főhatás)

Kamillavirág – Matricariae flos (főhatás)

Orvosi ziliz gyökér – Althaeae radix (főhatás)

Édesköménytermés – Foeniculi fructus (főhatás)

Cickafarkfű – Millefolii herba

Orbáncfű – Hyperici herba

továbbá (vagy-vagy):  

Borsmentalevél –Menthae piperitae folium

Édesgyökér – Liquiritiae radix

Orvosi angyalgyökér – Angelicae radix

Citromfű – Melissae herba seu folium

Mályvavirág – Malvae flos

Mályvalevél – Malvae folium

Használat:1-2 teáskanál keverékre 1 csésze (2-2,5 dl) vizet öntünk, felforraljuk, 5-10 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Lehetőleg frissen készítsük. Enyhén édesítve vagy enélkül főétkezések után vagy között, naponta 2-3 csészével. 2-3 hetes, kúraszerű használata is lehetséges

Diétára, cukorbaj-kezelésre, fogyókúrára használt teák:

Diétázásra, 2-es típusú cukorbaj kezelésére:

Babhüvelyhéj – Phaseoli legumen (főhatás)

Kukoricabajusz – Maydis stigma (főhatás)

Szederlevél – Rubi fruticosi folium (főhatás)

Málnalevél – Rubi idaei folium (előbbi helyett)

Gyermekláncfű –Taraxaci herba

Feketeáfonya-levél – Myrtilli folium

Borsmentalevél – Menthae piperitae folium

továbbá (vagy-vagy):

Diólevél – Juglandis folium

Csalánlevél – Urticae folium

Szamócalevél – Fragariae folium

Árticsókalevél – Cynarae folium

Fogyókúrára:

Kukoricabajusz – Maydis stigma (főhatás)

Nyírfalevél – Betulae folium (főhatás)

Édesköménytermés – Foeniculi fructus (főhatás)

Diólevél – Juglandis folium

Borókabogyó – Juniperi galbulus

Babhüvelyhéj – Phaseoli legumen

Koriandertermés – Coriandri fructus

továbbá (vagy-vagy):

Csalánlevél – Urticae folium

Borsmentalevél – Menthae piperitae folium

Feketebodzavirág – Sambuci flos

Lenmag – Lini semen

Mályvalevél – Malvae folium

Kökényvirág – Pruni spinosae flos

Használat (az előző összetételekre is érvényes): 1 teáskanál keverékre 1 csésze (2-2,5 dl) vizet öntünk, 1 percig főzzük, lefedve 5 percig állni hagyjuk, cukorpótlóval ízesítve vagy enélkül, főétkezések előtt 1-1 csészével, naponta 2-3 alkalommal.

Hashajtó teák:

A fő hatóanyagok antrakinon-származékok. Huzamos használatuk nem ajánlható. Egy-két hétig lehet alkalmazni, de később (kb. egy hónapig tartó szünetelés után) a kezelés megismételhető.

Kutyabengekéreg – Frangulae cortex (főhatás)

Szennalevél vagy anyalevél – Sennae folium seu fructus (előbbi helyett)

Katángkórógyökér vagy -fű – Cichorii radix seu herba (főhatás)

Édesgyökér – Liquiritiae radix (főhatás)

Feketebodza-termés – Sambuci fructus

Lenmag – Lini semen (egészben)

továbbá (vagy-vagy):

Kökényvirág – Pruni spinosae flos

Füstikefű – Fumariae herba

Csipkebogyó – Rosae pseudofructus

Feketebodza-virág – Sambuci flos

Hársafavirág – Tiliae flos

Ánizstermés – Anisi fructus

Gyermekláncfű – Taraxaci herba

Édesköménytermés – Foeniculi fructus

Mályvalevél – Malvae folium

Használat:l lapos evőkanál keveréket 1 csésze (2-2,5 dl) vízzel felfőzünk, 1 percig lassan tovább főzzük, 5 perces állás után leszűrve langyosan, kissé édesítve 1 csészével este, lefekvés előtt igyuk meg. Erősebb székrekedés esetén naponta 2-szer. Legjobb másnap reggel éhgyomorra újra egy csészével.

Hasgörcs és hasmenés (vékony-és vastagbélgyulladás) elleni teák:

Hasgörcs esetén:

Kamillavirág – Matricariae flos (főhatás)

Cickafarkfű – Millefolii herba (főhatás)

Apróbojtorjánfű – Agrimoniae herba (főhatás)

Libapimpófű – Anserinae herba

Citromfű – Melissae herba

továbbá (vagy-vagy):

Édesköménytermés – Foeniculi fructus

Kerti kakukkfű – Thymi herba

Hasmenés ellen:

Apróbojtorjánfű – Agrimoniae herba (főhatás)

Tölgyfakéreg – Quercus cortex (főhatás)

Földigyömbér-gyökér – Gei urbanae rhizoma et radix (főhatás)

Diólevél – Juglandis folium

továbbá (vagy-vagy):

Libapimpófű – Anserinae herba

Fűzfakéreg – Salicis cortex

Vérontófű-gyökértörzs – Tormentillae rhizoma

Szederlevél – Rubi fruticosae folium

Málnalevél – Rubi idaei folium (előbbi helyett)

Feketeáfonya-levél – Myrtilli folium

Használat: (mindkét összetétel-típusra érvényes): 1-2 teáskanál keverékre 1 csésze (2-2,5 dl) vizet öntünk, felfőzzük, 5 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Étkezés után vagy diéta közben vagy étkezéstől független időpontban, naponta 2-3 csészével.

Szájöblítő és fogínygyulladás kezelésére használható teák:

Cserszömörcelevél – Cotini folium (főhatás)

Tölgyfakéreg – Quercus cortex (főhatás)

Orvosi zsálya levél – Salviae folium (főhatás)

Kamillavirág – Matricariae flos (főhatás)

Cickafarkfű – Millefoliae herba

Vérontófű-gyökértörzs – Tormentillae rhizoma

továbbá (vagy-vagy):

Vasfű – Verbenae herba

Feketenadálytő-gyökér – Symphyti radix

Erdei deréce levél – Chamaenerionis folium

Citromfű – Melissae folium

Kerti kakukkfű – Thymi herba

Bazsalikomfű – Basilici herba

Fehér árvacsalánfű – Lamii albi herba

Keskenylevelű útifűlevél – Plantaginis lanceolatae folium

Használat:2 lapos evőkanál keveréket fél liter vízben 1 percig lassan főzünk, 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta minél többször öblögetésre.

Dohányzás ellen, szájöblögetésre:

Borsmentalevél – Menthae piperitae folium

Tárnicsgyökér – Gentianae radix

Fehérürömfű – Absinthii herba

Használat: mint előbb

Aranyérkezelésre alkalmas teák:

Belsőleg:

Kutyabengekéreg – Frangulae cortex (főhatás)

Kamillavirág – Matricariae flos (főhatás)

Cickafarkfű – Millefolii herba (főhatás)

Körömvirág – Calendulae flos (főhatás)

Diólevél – Juglandis folium

Sédkenderfű – Eupatoriae herba

Használat: 2 teáskanál keveréket 1 csésze (2-2,5 dl) vízzel 1 percig forralunk, 10 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt 1-1 csészével.

Külsőleg:

Földigyömbér-gyökér – Gei urbani rhizoma et radix (főhatás)

Orvosi zsálya levél – Salviae folium (főhatás)

Kamillavirág – Matricariae flos (főhatás)

Cickafarkfű – Millefolii herba (főhatás)

Keskenylevelű útifű levél – Plantaginis lanceolatae folium

Körömvirág – Calendulae flos

Nyárfarügy – Populi gemma

továbbá (vagy-vagy):

Feketenadálytő-gyökér – Symphyti radix

Vadgesztenyelevél vagy -kéreg – Hippocastani folium seu cortex

Orvosi somkórófű – Meliloti herba

Használat: 2 evőkanál keveréket 2 liter vízben 5 percig főzünk, kb. 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Melegen vagy langyosan használjuk, egy-egy alkalommal 10-15 percig ülőfürdőnek.

Májműködést serkentő, májvédő teák:

Kerti kakukkfű – Thymi herba (főhatás)

Gyermekláncfű-gyökér –Taraxaci radix (főhatás)

Orvosi somkórófű – Meliloti herba (főhatás)

Máriatövisfű – Cardui marianae herba

Árticsókalevél – Cynarae folium

Borsmentalevél – Menthae piperitae folium

Cickafarfű – Millefolii herba

továbbá (vagy-vagy):

Vérehulló fecskefű – Chelidonii herba (önmagában nem használható, erős hatású!)

Szagosmügefű – Asperulae odoratae herba

Orbáncfű – Hyperici herba

Kukoricabajusz – Maydis stigma

Használat: 1 lapos evőkanál keveréket 1 csésze (2-2,5 dl) vízzel 1 percig főzünk, 5 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Kissé édesítve langyosan, főétkezések előtt fél vagy egy órával, naponta 3-szor 1 csészével.

Epebántalmak esetén használt teák:

Cickafarkfű – Millefolii herba (főhatás)

Borsmentalevél – Menthae piperitae folium (főhatás)

Gyermekláncfű-gyökér – Taraxaci radix (főhatás)

Kutyabengekéreg – Frangulae cortex (főhatás – kúraszerű használat esetén aránya nem lehet több 5%-nál)

Katángkóró-gyökér vagy -fű – Cichorii radix seu herba

Orvosi pemetefű – Marrubii herba

Apróbojtorjánfű – Agrimoniae herba

Mezei kakukkfű – Serpylli herba

Homoki szalmagyopár virág – Helichrysi flos

Vérehulló fecskefű – Chelidonii herba (erős hatása miatt, kúraszerű használat esetén aránya nem lehet több 5%-nál)

továbbá (vagy-vagy):

Vasfű – Verbenae herba

Körömvirág – Calendulae flos

Levendulavirág – Lavandulae flos

Fehérürömfű – Absinthii herba

Édeskömény – Foeniculi fructus

Orbáncfű – Hyperici herba

Csipkebogyó – Rosae pseudofructus

Kukoricabajusz – Maydis stigma

Rebarbaragyökér – Rhei rhizoma

Orvosi füstikefű – Fumariae herba

Rozmaringlevél – Rosmarini folium

Tárnicsgyökér – Gentianae radix

Árticsókalevél – Cynarae folium

Használat: 2 teáskanál keveréket 1 csésze (2-2,5 dl) vízzel 1 percig főzzük, majd 10 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta 2-3 csészével főétkezések előtt. A napi első teát reggel éhgyomorra, majd – ha lehetséges – ajánlatos jobb oldalon fél óráig nyugalomban, fekvő állapotban maradni.

Bélféreg elleni teák:

A bélféreg azonosítását szakorvosnak kell elvégeznie, a terápiába csak ezután kombinálható gyógyteázás a kezelőorvos tudtával.

Benedekfű – Cnici benedicti herba (főhatás)

Kutyabengekéreg – Frangulae cortex (főhatás)

Diólevél – Juglandis folium (főhatás)

Koriandertermés – Coriandri fructus

Kisezerjófű – Centaurii herba

továbbá (vagy-vagy):

Tárnicsgyökér – Gentianae radix

Fehérürömfű – Absinthii herba

Kerti kakukkfű – Thymi herba

Borsmentalevél – Menthae piperitae folium

Kamillavirág – Matricariae flos

Használat:  1 lapos evőkanál keveréket 1 csésze (2-2,5 dl) vízzel leöntünk, felforraljuk, 1 percig lassan főzzük, 5 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük. Reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt langyosan, édesítés nélkül fél-fél csészével.

Kiegészítésként jó háziszer naponta 1-2 gerezd nyers fokhagyma, akár a teakúrával együtt fogyasztva.    

Kvízek
Kiemelt rovataink