A randomizált, kettős vak, placebo-kontrollált, 2×2 faktoriális elrendezésű Women’s Health Study-ban (WHS) 39876, 45 év feletti, egészséges egészségügyi dolgozó vett részt. A résztvevők 100 mg aszpirint vagy placebót vettek be minden második napon, E-vitaminnal vagy anélkül. Az utánkövetés időtartama átlagosan 10,1 év volt. A vizsgálatban 45 év feletti, posztmenopauzális vagy terhességet nem tervező, koszorúérbetegségben, cerebrovaszkuláris, daganatos (kivéve nem-melanóma bőrdaganatok) és egyéb súlyos krónikus betegségben nem szenvedő nő vett részt, akiknél előzőleg a vizsgálati készítmények nem okoztak mellékhatást, és korábban nem vettek részt a Nurses’ Health Study-ban. A vizsgálatban nem vehettek részt azok, akik antikoaguláns vagy kortikoszteroid terápiában részesültek, és heti egynél több alkalommal vettek be acetilszalicilsavat (ASA) vagy nem-szteroid gyulladásgátló (NSAID) készítményeket illetve individuális A-, E-vitamin vagy béta-karotin készítményt.
Elsődleges végpontnak a nem halálos miokardiális infarktus (MI), nem halálos stroke és kardiovaszkuláris halálesetek összességét választották. A másodlagos végpontok közé tartozott a halálos vagy nem halálos MI, halálos vagy nem halálos stroke, ischémiás stroke, vérzéses stroke és CV halálozás. További elemzésekben vizsgálták a bármely okból bekövetkező halálozás, a TIA és a koszorúér revaszkularizáció szükségességének gyakoriságát.
Az alacsony dózisú aszpirin szignifikánsan, 17 százalékkal csökkentette bármely stroke kockázatát a 45 év feletti nőknél (Relatív kockázat [RR] 0,83; 95% [CI] 0,69–0,99; p=0,04) a placebóhoz képest, mely eredményt az ischémiás stroke kockázatának szignifikáns – 24 százalékos – csökkenéséből (RR 0,76; 95% CI 0,63–0,93; p=0,009), és a vérzéses stroke rizikójának kismértékű, nem szignifikáns növekedéséből (RR 1,24; 95% CI 0,82–1,87; p=0,31) adódik. Az aszpirinkezelés szignifikánsan – 19 százalékkal – csökkentette a nem halálos stroke gyakoriságát (RR 0,81; 95% CI 0,67–0,97; p=0,02). Az alacsony dózisú aszpirinkezelésben részesülő nőknél szintén szignifikánsan – 22 százalékkal – csökkent a TIA kockázata (RR 0,78; 95% CI 0,64–0,94; p=0,01). Az aszpirinkezelés a 65 év feletti hölgyeknél bizonyult a legelőnyösebbnek, ebben a populációban szignifikánsan, 26 százalékkal csökkentette az első CV esemény kockázatát (RR 0,74; 95% CI 0,59–0,92; p=0,008). Ebben a populációban az aszpirin megint csak szignifikánsan – 34 százalékkal – csökkentette az első MI (RR 0,66; 95% CI 0,44–0,97; p=0,04) és 30 százalékkal az ischémiás stroke kockázatát (RR 0,70; 95% CI 0,49–1,00; p=0,05).
A WHS nem igazolta az alacsony dózisú aszpirin azon képességét, hogy szignifikánsan csökkentené a halálos és nem halálos MI, és a CV halálozás gyakoriságát a teljes kohorszban, ily módon az elsődleges végpont csökkenése nem érte el a statisztikai szignifikancia szintjét (9 százalékos csökkenés; p=0,13).
Több lehetséges magyarázata is van annak, miért nem fejtett ki statisztikailag szignifikáns hatást az elsődleges végpontra az aszpirin:
1. A vizsgálatban részt vevő nők viszonylag alacsony CV rizikóval rendelkeztek, a MI gyakorisága nagyon alacsony volt a WHS tanulmányban.
2. A MI kórélettana nem egyforma mindkét nemben.
3. Az aszpirin tesztoszteronnal kapcsolatos folyamatokat befolyásoló potenciális hatása.
A WHS vizsgálóorvosai kizárták annak lehetőségét, hogy az aszpirin dózisának illetve másnaponkénti adagolása az oka annak, hogy az elsődleges végpont tekintetében nem szignifikáns az elért különbség, mivel a vizsgálatban alkalmazott dózis korábban, más vizsgálatokban már hatékonynak bizonyult és a WHS-ben is elegendőnek bizonyult a stroke kockázatának szignifikáns csökkentéséhez.
