A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulójához kapcsolódó Sokszínű tudomány című rendezvénysorozat keretében ezúttal a Kémiai Tudományok Osztálya mutatkozik be. Az előadások, bemutatók és kiállítások ismerős jelenségekből indulnak ki. Mitől más a pirítós illata, mint a kenyéré? Mit árulhat el egy kanál méz a tájról, ahonnan származik? Mi történik a bőrünkön, amikor felkenünk egy kozmetikumot? Mit lát a kémikus egy festményen, amit szabad szemmel nem vehetünk észre?
A sorozat szeptember 2-án a Másképp látni: a mindennapok molekuláris világa című kiállítás megnyitójával kezdődik. Az Akadémia székházának aulájában nappaliból, konyhából, fürdőszobából, kamrából és garázsból álló, stilizált lakásbelső épül fel. A látogatók a jól ismert tárgyakon keresztül pillanthatnak be a mindennapok kevésbé látható, molekuláris világába, egyúttal ízelítőt kaphatnak a következő hetek témáiból.
A nyitónapon mutatják be a Két évszázad molekulái a Magyar Tudományos Akadémián című kötetet is. A könyv molekulákhoz és kémiai jelenségekhez kapcsolódó felfedezéseken, ipari áttöréseken és történelmi eseményeken keresztül meséli el az Akadémia történetét. Anyagából ismeretterjesztő poszter készül, amelyet a legtöbb magyarországi középiskolába eljuttatnak.
A Kémiai Tudományok Osztálya szeptemberi programjai során a közönség több alkalommal maga is bekapcsolódhat a felfedezésbe: lesz illatfelismerés, mikroszkópos megfigyelés, 3D nyomtatási és technológiai bemutató, a fiatalabbakat pedig a Harry Potter világából ihletet merítő vegytani kaland várja. Más programok azt mutatják be, miért nélkülözhetetlenek, mégis környezetterhelők a műanyagok, hogyan fejleszthetők újfajta fájdalomcsillapítók, miként tárolható az energia molekulákban, és hogyan juthat el egy gyógyszerhatóanyag pontosan oda, ahol szükség van rá.
A programsorozat keretében szeptember 24-én és 25-én az ELTE Lágymányosi Campusán tartják a 20. Molecular Frontiers Szimpóziumot. A kétnapos nemzetközi fórumon világhírű, köztük Nobel-díjas kutatók beszélnek közérthetően a molekuláris tudományok új eredményeiről.
A részletes programot itt lehet böngészni.
(Fotó: MTA)

